Vannak ugye a hangsúlyos szótag jelölésére vonatkozó szabályok, ezekről itt írtam, de sorra is vehetünk néhány olyan esetet, amikor nem ott van a hangsúly, ahol gondolnánk, illetve eltűnik vagy megjelenik.
kezdőknek (A1-A2)
Ti kérdeztétek 2. – gustar
Mivel a Spanyolul tanulunk Facebook csoport tagjai időnként “megtámadnak” nyelvtani kérdésekkel, úgy döntöttem, hogy az érdekesebb, trükkösebb példányokat megválaszolom itt a blogon is, így mások is tanulhatnak belőlük.
Kérdés:
A gustar igével kapcsolatosan szeretnék kérdezni. Azt tudom, hogy többesszám esetén pl. Me gustan estos libros. De ha azt mondom, hogy Me gusta la playa y la piscina, akkor az miért nem gustan?
Mi fán teremnek a spanyol igevonzatok?
A haladó nyelvtanulók számára már ismerősek a spanyol igevonzatok, de a kezdők sokszor értetlenül állnak a jelenség előtt, amikor először találják magukat szembe vele. Mik tehát azok a vonzatos igék és mit csináljunk velük?
Először is, tisztázzuk, hogy mik azok az elöljárószók vagy prepozíciók (preposiciones): ezek rövidke kis szavak, amik általában a szó mondatbeli szerepét mutatják (hogy pl. tárgy vagy valamilyen határozó stb.), legöbbször ez létezésük célja. A magyarban nincsenek elöljárószavak, mert a magyar más nyelvtípusba tartozik, mint pl. a spanyol. Magyarban ragokkal fejezzük ki azt, amit spanyolul elöljárókkal: a házBAN = EN la casa. (Cserébe spanyolban nem kell a főneveket és mellékneveket olyan bonyolult rendszer szerint ragoznunk, mint németben vagy latinban.)
Spanyol visszaható igék és rokonaik
Már kezdő nyelvtanulóként feltűnik, hogy spanyolban sok olyan ige van, aminek főnévi igeneve -se -re végződik (Gondoljunk csak az elsők között megtanult llamarse igére.) Ezeket az egyszerűség kedvéért visszaható igéknek nevezzük, de valójában ez nem teljesen helyes.
Mi a visszaható ige? A visszaható igék lényege, hogy az ige alanya és tárgya megegyezik (pl. peinarse – fésülködni: saját magát fésüli, ő az alany, aki fésül és ő a tárgy is, akit fésülnek) Ilyen, valódi visszaható igék (verbos reflexivos) pl. a lavarse, peinarse, afeitarse, vestirse stb.
Itt említhetjük meg a kölcsönös igéket (verbos recíprocos), amelyek esetében a cselekvés kölcsönös: Juan y Lola se miran. – Juan és Lola nézik egymást.
Ennél azonban sokkal több “visszahatószerű” ige van a spanyolban, ezek valójában álvisszaható igék (verbos pronominales). Esetükben, jelentésükből adódóan, legtöbbször értelmetlen is lenne visszaható igékről beszélni: pl. caerse – elesik, leesik (nem mondhatjuk azt, hogy „elejti/leejti magát”); – elveszik, eltéved (nem “elveszíti vagy eltéveszti magát”).
Az álvisszaható igék nyelvészeti szempontból még további alcsoportokra oszthatók, de erről talán majd egy másik posztban.
Figyelem: bár nem minden -se végződésű ige visszaható a jelentése szerint, de minden -se végződésű igét visszahatóként kell ragozni! Tehát a ragozott alak elé ki kell tenni a megfelelő visszaható névmást.
Mikor tesszük ki az ékezetet spanyolban?
A beszélt nyelvnek elsőbbsége van az írással szemben, ezért mindig az az elsődleges, hogy hogyan kell kiejteni egy szót. Az írásnak kell tükröznie a kiejtést (nem fordítva), ezért az ékezetek a hangsúlyozás szabályait követik. Spanyolban alapvetően akkor tesszük ki az ékezetet, ha a szó hangsúlya nem ott van, ahol a nyelv szabályai szerint lennie kellene. Ilyenkor ugyanis jelölni kell írásban, hogy valójában hol van a hangsúly (mivel „nincs a helyén”). Minden szónak csak egy hangsúlyos szótagja van. A szótagokat ilyenkor mindig hátulról számoljuk.